New York — Mielőtt egy közepes piacú MLB-franchise új menedzsert alkalmazott volna, a general manager és még öt klubvezető leült egy szobában egy fehértábla elé, hogy összegyűjtsék, szerintük milyen tulajdonságokkal rendelkezik egy bajnokesélyes menedzser. Az előző menedzsert egy csalódást keltő szezon végén kirúgták, ezért új hangra volt szükségük.

Végül több mint 40 jellemző került fel a táblára. Ezt leszűkítették arra az öt tulajdonságra, amelyet a csapat aktuális versenyhelyzetében a legfontosabbnak tartottak, és csak olyan jelölteket hallgattak meg, akik szerintük legalább négyben erősek voltak az ötből. Az általuk kiválasztott ember később elnyerte az Év Menedzsere díjat, többször rájátszásba vezette a csapatot majd néhány hónappal azután kirúgták, hogy a klub lehívta a szerződésében szereplő opciót.

A következő szezonban egy olyan ember váltotta, akit az előző munkahelyéről szintén kirúgtak egy másik csapat gyenge szereplése miatt.

„Ahogy a general managereket, úgy a menedzsereket is azért alkalmazzák, hogy aztán kirúgják őket” – mondta nemrég a CNN Sportsnak az egykori GM, aki ma már egy másik klub vezetőségében dolgozik.

Ennek ellenére ő, és az a hét másik vezető és edző, akikkel a CNN beszélt ehhez a cikkhez, és akik névtelenséget kaptak, hogy őszintén nyilatkozhassanak nem gondolja, hogy ez lenne a menedzserek legfontosabb szerepe. Azok, akik alkalmazzák, majd végül kirúgják őket, illetve azok az edzők, akik több mint fél évet töltenek velük nap mint nap a kispad mellett, úgy vélik: a menedzserek sokféleképpen számítanak.

Sőt, ugyanaz a korábbi GM azt is felvetette, hogy a modern menedzserek talán túl sok feladatot kapnak egyszerre.

„Rendkívül sokat számítanak” – mondta egy másik volt GM, aki ma szintén másik csapatnál dolgozik. „Csak nem biztos, hogy úgy számítanak, ahogy az emberek gondolják.”

A 2026-os baseballszezon máris két látványos példát szolgáltatott arra, hogy menedzserek olyan okok miatt veszítik el az állásukat, amelyek talán nem is az ő hibájukból fakadtak – vagy nem voltak teljesen indokoltak.

A Boston Red Sox az utolsó helyen állt, amikor egy megdöbbentő szombat esti tisztogatás során kirúgta Alex Cora menedzsert és szinte teljes stábját, alig néhány órával egy fölényes győzelem után. Több csalódást keltő szezon után Boston lassan és rendezetlenül kezdte az idényt. És mégis: mindössze 27 mérkőzés telt el a szezonból.

A kezdeti sokk után az összesített reakció nagyjából az volt, hogy Corát nem kellett volna kirúgni, mert nyilvánvalóan zseniális, World Series-győztes menedzser, ugyanakkor a modern menedzsereknek már nincs elég hatalmuk ahhoz, hogy érdemben befolyásolják a csapat mérlegét. De hogyan lehet egyszerre mindkettő igaz?

Amikor néhány nappal később a Phillies kirúgta Rob Thomsont, a reakció hasonló volt: sokan úgy vélték, nem érdemelte meg ezt a sorsot hiszen minden szezonban rájátszásba jutott a csapattal, mióta 2022-ben egy másik szezon közbeni menesztés után átvette az irányítást –, ugyanakkor sokan azt is mondták, hogy a menedzseri munka része az is, hogy időnként elveszíted az állásodat.

Amikor egy nagy elvárásokkal induló csapat alulteljesít, és a szezon adott pontján már nincs sok lehetőség a keret átalakítására, a menedzser repül. De vajon ez csak egy rituális áldozat a dühös szurkolók megnyugtatására, vagy egy új hang valóban képes felszabadítani a csapatban rejlő potenciált?

Mindkét esetben vannak árnyalatok, amelyek megmagyarázzák a látszólagos paradoxont (Bostonban hatalmi harc, Philadelphiában az elkényelmesedés veszélye). De a kérdés túlmutat egyetlen kirúgáson vagy kinevezésen: mennyire számít a modern MLB-menedzser?

Az epicentrumtól a „ragasztóemberig”

Az évtizedek óta növekvő statisztikai szemlélet és az egyre nagyobb front office-ok oda vezettek, hogy a hozzáértő kommentátorok már nem tulajdonítanak teljes stratégiai felelősséget a menedzsernek. A sztereotípia szerint ma már nem a teljes egyenruhában feszítő menedzser hozza a döntéseket a lineupokról és bullpen-cserékről, hanem a khakiban és félcipzáras pulóverben ülő „adatmániás” elemzők vagy legalábbis ők szolgáltatják azokat az adatokat, amelyek meghatározzák ezeket a döntéseket.

Annyira elterjedt az a feltételezés, hogy ma már minden az analitikáról szól, hogy az ember akár azon is elgondolkodhat: egyáltalán számítanak-e még a menedzserek? Azok a próbálkozások, amelyek a szezon közbeni menedzserváltások hatását próbálják számszerűsíteni, gyakran arra jutnak, hogy a hatás minimális vagy elhanyagolható.

A módszertan logikus, a következtetés azonban mintha ellentmondana a józan észnek. Bárki, akinek volt már munkahelye, tudja: a főnöke ég ha csak középvezető is egy nagyobb rendszerben hatással van a teljesítményére vagy a hangulatára (ami pedig valljuk be, szintén hatással van a teljesítményre).

A CNN Sportsnak nyilatkozók közül többen elismerték, hogy a menedzserek szervezeti befolyása ma kisebb, részben azért, mert a klubok sokkal nagyobbak lettek.

„Amikor én kezdtem, a menedzser volt a csapat identitásának központja” – mondta az első korábbi GM.

A csapatoknak saját, jól felismerhető stílusuk volt, „és ez jellemzően a menedzserből áradt, aki a nyilvánosság előtt álló figura volt, és aki nagyrészt eldönthette, ki játszhat nála és ki nem, attól függően, mennyire tudott alkalmazkodni ehhez a játékstílushoz.”

Ma a játékosoknak saját, több irányból optimalizált megközelítésük van a kibővített edzői stáboktól kezdve a front office elemzőin át egészen a játékosügynökségek és magánedzők tanácsaiig. A cél nem egyetlen egységes stratégia kikényszerítése, hanem az, hogy minden egyes sportolóból a lehető legtöbbet hozzák ki.

Ebben a környezetben a menedzser szerepe már kevésbé a stratégia meghatározása, inkább annak biztosítása, hogy ezek az elit egyének együtt tudjanak működni, és fókuszáltak maradjanak az egyre növekvő információáradat közepette.

„A kultúra nehezen megfogható szó a sportban, de szerintem minden a menedzser által meghatározott hangnemmel kezdődik és végződik” – mondta egy jelenlegi GM. „Minden klubnak vannak taktikusai, akik értik az esélyeket és az előnyöket, de a tartós győzelmeket az érzelmi intelligencia és az a képesség hozza, hogy másokat is jobbá tegyenek.”

Alázat és kisugárzás

Egy nagyszerű menedzser azonban nem szembemegy a front office-szal, és nem pusztán ellensúlyozza az analitikus gondolkodást. Hanem magáévá teszi azt, és segít a játékosoknak is ugyanezt tenni.

Egy másik korábbi GM aki több csapatot is vezetett, ma pedig másik klubnál dolgozik azt mondta: a jó és az elit menedzserek között az a különbség, hogy képesek valószínűségi alapon gondolkodni, és ezt úgy átadni a játékosoknak, hogy az valóban célba érjen.

„Vannak menedzserek, akik folyékonyan beszélik az analitika nyelvét egy front office-megbeszélésen, aztán bemennek az öltözőbe, és semmi érzékük nincs ahhoz, hogyan fordítsák le ezt a játékosok nyelvére vagy valójában nem is hisznek benne. A játékosok pontosan érzik a különbséget aközött, aki valóban érti, mit mutatnak az adatok, és aközött, aki csak visszamondja, amit mondtak neki.”

„Az elit menedzserek képesek leülni egy ütővel vagy dobóval, elmagyarázni, mit mutatnak az adatok, összekapcsolni ezt a játékos saját tapasztalataival, és elérni, hogy úgy érezze: ez egy valódi beszélgetés eredménye. Ez ritka képesség, és intellektuális őszinteséget, valamint alázatot igényel.”

Ez az utóbbi tulajdonság az alázat több beszélgetésben is előkerült. Az egyik volt GM mesélt arról, hogy egyszer egy elsőéves menedzsert alkalmaztak, aki nyíltan bevallotta: meg kell tanítani neki a mérkőzés közbeni menedzselés finomságait. Mégis felvették, mert alázatos volt, és rendelkezett azokkal a többi tulajdonsággal, amelyeket győztes menedzserhez szükségesnek tartottak.

„Kell bizonyos karizma, jelenlét, és az a képesség, hogy az ember közvetítse a szervezet üzenetét a játékosok, az edzők, a média és a szurkolók felé” – mondta a volt GM. „Mert amit az öltözőben és a front office-ban csinálunk, az nem mindig lesz népszerű.”

És mert még a legjobb menedzsereknek is rengeteg vereségen kell átvezetniük a csapatukat. A baseballcsapatok fél éven át szinte minden nap játszanak. Még a bajnokesélyes klubok is elveszítenek 60 meccset, vagy még többet. A sztárjátékosok mély hullámvölgyekbe kerülnek, a kemény csaták elvesznek, és mindenkit kritika ér.

„A döntési fáradtság valós jelenség. Az érzelmi állóképesség szintén” – mondta egy jelenlegi MLB-edző. „A tisztánlátást és kommunikációt gyakran emlegetik, de azok, akiknek ezt ténylegesen végre kell hajtaniuk, sokszor másképp látják. Fenn kell tartani az elkötelezettséget, megakadályozni, hogy apró repedések nagy törésekké váljanak, megvédeni az embereidet a rossz helyzetektől, szükség esetén változtatni – ezek mind a munka részei, de nagyon nehéz objektíven mérni őket.”

Vagy ahogy egy másik edző fogalmazott:

„Ha 162 meccset dolgozol végig, a személyiségek számítanak.”

A CNN Sportsnak nyilatkozók többsége megjegyezte, hogy különböző csapatoknak piacmérettől, céloktól vagy a meglévő játékosállománytól függően különböző erősségekkel rendelkező menedzserre lehet szükségük. És ha ezek a körülmények változnak, előfordulhat, hogy még egy jó menedzser sem a legjobb választás többé. Ilyenkor talán valóban szükség van a váltásra.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy a menedzserek soha nem bűnbakként végzik. Bizonyos értelemben még ez a méltatlan menesztés is azt jelzi, hogy számítanak. Különben a csapatok nem rúgnák ki őket, miközben továbbra is milliókat fizetnek nekik. És a general managerek sem akarnák beismerni, hogy rosszul választottak, ha ők maguk nevezték ki az illetőt. Ráadásul bármennyire fejlettek is az analitikai modellek, nem tudnak mindent figyelembe venni.

„Ha egy csapat várható tehetségszintje 76 győzelemre elég, mégis rendszeresen úgy teljesít, mint egy 81 győzelmes csapat, akkor a környezetben valami értéket ad hozzá” – mondta az egyik MLB-edző. „Fordítva pedig: ha egy papíron 86 győzelmes keret újra és újra csak egy 82 győzelmes csapat szintjén teljesít, akkor valahol érték szivárog el.”

Az a tévhit, hogy a menedzserek nem számítanak, valószínűleg abból fakad, hogy sokan bizalmatlanok minden olyan tényezővel szemben, amely nehezen megfogható vagy kiszámítható. De attól, hogy nincs pontos képlet az értékük mérésére, még nem jelenti azt, hogy a játékhoz közel állók ne látnák és ne ítélnék meg ezt az értéket még, ha néha tévesen is.

Nem minden fontos dolog számszerűsíthető. Ezért játsszák még mindig a meccseket, és ezért alkalmaznak majd rúgnak ki továbbra is menedzsereket a csapatok.