„Azt feltételezzük, hogy a terápia a fiataloké – pedig az idősebbek is különösen sokat profitálhatnak belőle”

Maurizio 70 éves. Nemrég kezdett terápiára járni, abban a reményben, hogy jobban megérti azt a testi fájdalmat, amelyet gyerekkora óta hordoz. Hét éves kora óta szenved migréntől, és szerette volna feltárni, mi állhat a háttérben.

Az évek során több orvost is felkeresett, különböző véleményeket kért – a terápia egy újabb kísérlet volt arra, hogy megtalálja a probléma gyökerét. De akkor is folytatta, amikor rájött, hogy talán soha nem fog egyetlen okot találni. „A folyamat önmagában is értelmessé vált, egyfajta belső tér lett, ahol tisztábban láttam az életemet” – mondja Maurizio. (A cikkben szereplő kliensek vezetéknevét a magánéletük védelme érdekében elhagyták.)

Antonio (73) és felesége, Gigliola (68) azért fordultak terápiához, hogy megmentsék a kapcsolatukat, amelyet évek óta csalódások és ki nem mondott feszültségek terheltek. „Egy idő után azt vettem észre, hogy könnyebbnek, nyitottabbnak érzem magam” – mondja Antonio.

„Az, hogy magunkba néztünk, és kimondtuk azt, amit korábban soha, talán segített rajtunk” – teszi hozzá Gigliola.

Történeteik megkérdőjelezik azt az általános feltételezést, hogy a terápia csak a fiataloknak szól. Egyre több bizonyíték utal arra, hogy sok idős ember is profitálhatna ugyanebből a segítségből.

Terápia időskorban

A terápia mentális betegségek kezelésében és az általános jóllét javításában betöltött szerepe ma már jól ismert, mégis viszonylag kevés idős ember jut hozzá ezekhez a szolgáltatásokhoz.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint a 70 év felettiek mintegy 14%-a él valamilyen mentális zavarral – leggyakrabban szorongással vagy depresszióval –, és az összes öngyilkosság 17%-a ebben a korcsoportban történik. Egy 2024-es tanulmány szerint azonban az Egyesült Államokban a 65 év felettieknek csak körülbelül 4%-a vett igénybe pszichológiai terápiát, szemben a 18–24 évesek 12%-ával és a 35–64 évesek 8%-ával.

Ez annak ellenére van így, hogy nincs bizonyíték arra, hogy a terápia időskorban kevésbé hatékony lenne – mondja Pim Cuijpers, a holland Vrije Universiteit Amsterdam klinikai pszichológia professzora. „A terápiák a teljes felnőttkorban működnek” – állítja.

Cuijpers nemrégiben áttekintést publikált a depresszió pszichoterápiájáról különböző életkorokban. „Ami meglepett, hogy elég sok kutatás van a 75 év felettiekről is, és ebben a korcsoportban sem találtunk semmilyen jelét annak, hogy a pszichoterápiák kevésbé működnének” – mondja.

Az idősebbek számára a terápia különösen segíthet az öregedéssel járó problémák kezelésében – például a társas elszigetelődésben vagy a krónikus betegségekben –, és ez szélesebb körű életminőség-javulást hozhat. Sokan jobb közérzetről, új motivációról és aktívabb társas életéről számolnak be. A terápia így hídként is működhet: segíthet újrakapcsolódni önmagunkhoz és a külvilághoz.

Egy 2025-ös áttekintés szerint a legerősebb hatást a csoportterápiás formák mutathatják, ami érthető, hiszen ezek strukturált lehetőséget adnak a kapcsolódásra másokkal.

És bár az idősebbek eleve ritkábban jutnak be a terápiába, akik mégis elkezdik, gyakran magas arányban végig is csinálják: az arány akár 54% is lehet, ami sokszor meghaladja a fiatalabb korcsoportokét. Ez azt mutatja, hogy az idősebb páciensek gyakran erősen elkötelezettek és képesek kitartani a változáshoz szükséges munkában.

„Nem tudjuk pontosan az okát, de elképzelhető, hogy akik idősebbként segítséget kérnek, eleve motiváltabbak is” – mondja Cuijpers.

Akadályok a segítséghez jutásban

A finanszírozási nehézségek részben megmagyarázzák, miért kezd el kevesebb idős ember terápiát: az egészségbiztosítás nem mindig fedezi, és sokan nem tudják saját zsebből kifizetni.

De más akadályok is vannak az egészségügyi rendszerben. A terápiához vezető út gyakran háziorvosi beutalón keresztül történik, ám kutatások szerint az idősebbeket ritkábban irányítják pszichológiai kezelésre – még akkor is, ha szorongás vagy depresszió tüneteit mutatják. A problémájukat sokszor az öregedés „természetes” velejárójának tekintik, nem pedig kezelendő mentális állapotnak.

Ez a szemlélet részben Sigmund Freud örökségéből is fakadhat – mondja Rossana De Beni, a padovai egyetem kísérleti pszichológia professzora. Freud szerint a terápia 40–50 éves kor felett már kevésbé hatékony, mert „a mentális folyamatok rugalmassága, amelyre a kezelés épül, ilyenkor általában hiányzik”.

De Beni szerint ez „teljesen téves”. Valójában a kutatások ennek az ellenkezőjét mutatják.

A klinikusoknak az idősebb embert teljes értékű személyiségként kellene látniuk, nem pusztán „idősként” – hangsúlyozza. Az életkorral kapcsolatos előítéletek azonban gyakran mélyen beágyazottak.

Az életkorral kapcsolatos negatív hiedelmeket sokszor maguk a páciensek is internalizálják. Sokan azt gondolják, hogy a lelki problémák az öregedés „normális” részei, ezért nem is keresnek segítséget. Ez különösen káros, mert az ageizmus (életkor-alapú diszkrimináció) önmagában is növelheti a szorongás és depresszió kockázatát.

„A változás az élet egészén át lehetséges”

A szakértők szerint az alapvető igazság az, hogy a pozitív változás életünk bármely szakaszában lehetséges. „Az öregedés a legvégéig a változás időszaka” – mondja De Beni. „Az emberek egy folyamatos átalakulás, tanulás és rugalmasság során válnak egyre inkább önmagukká – és ez soha nem igazán ér véget.”

Maurizio is magára ismer ebben. „Három fontos időszakban segített a terápia: a házasságom felbomlásakor, a gyermekeimmel kapcsolatos konfliktusok feldolgozásakor, és amikor az aktív munkából a nyugdíj előtti átmenetbe kerültem, és új társas kapcsolatokat kellett kialakítanom” – mondja. „Soha nem gondoltam volna, hogy bármire is túl késő lehet.”

Reméli, hogy példát is mutat másoknak. „Talán csak egy kis magot ültet el: nem ma, nem holnap, de talán egy nap majd előveszik, és gondoskodnak róla.”