FOMO – tényleg attól félünk, hogy kimaradunk valamiből?

A FoMO az angol „Fear of Missing Out” kifejezés betűiből tevődik össze, egy mozaikszó ami magyarul nagyjából annyi tesz „félelem attól, hogy lemaradunk vagy kimaradunk”. Andrew Przybylski brit pszichológus, a téma egyik legelső kutatója, valamint a speciális FoMO kérdőív megalkotója így definiálja a fogalmat: átható félelem attól, hogy mások tartalmas élményeket szereznek nélkülünk. De miről maradunk le pontosan?

Ebben a pillanatban a barátaink talán éppen koncertre készülődnek, moziban ülnek, közösen kirándulnak, vagy az új kutyájukat sétáltatják. Mi pedig a közösségi média térnyerésének köszönhetően a legtöbb esetben pontos képet kapunk róla, milyen jól érzik magukat… nélkülünk. Eddig kellemesen telt a nap, ám most már egészen biztosan tudjuk: érezhetnénk magunkat sokkal jobban is. A FoMO a lehetőség sokasága miatt elkerülhetetlen veszteség érzése, ami mindenkinél egy kicsit másképp jelentkezik. 

Ott kellett volna lennem”

A FOMO egyik legjellemzőbb gondolata: „Mi lett volna, ha én is ott vagyok?”

Lehet, hogy egy baráti társaság elmegy szórakozni, mi pedig úgy döntünk, inkább otthon maradunk. Később meglátjuk a képeket, és hirtelen megbánjuk a döntésünket.

Nem azért, mert biztosan rossz volt otthon maradni.

Hanem azért, mert nem tudjuk, mi történt nélkülünk.

Az ismeretlen pedig könnyen jobbnak tűnik annál, amiben éppen benne vagyunk.

Ezért fordulhat elő az is, hogy valaki elmegy egy programra annak ellenére, hogy fáradt, nincs kedve hozzá, vagy inkább pihenne. Nem azért megy, mert szeretne, hanem mert fél attól, hogy ha nem megy, valami fontosból kimarad.

A FOMO nemcsak a bulikról szól

A jelenség ma már az élet szinte minden területén megjelenhet.

FOMO lehet az is, amikor valaki azért vesz meg egy drága telefont, mert úgy érzi, hogy a többieknek már mindenkinek újabb készüléke van.

Vagy amikor valaki folyamatosan figyeli, hogy mások milyen karriert építenek, mennyit keresnek, hova utaznak, milyen autót vezetnek, és közben úgy érzi, hogy ő lemaradt.

A közösségi média különösen könnyen összekapcsolja a FOMO-t az összehasonlítással.

„Ő már saját vállalkozást indított.”

„Ő már külföldön él.”

„Ő már beutazta Európát.”

„Ő már megvette az első lakását.”

„Én pedig még mindig itt tartok.”

Csakhogy ezekből a mondatokból gyakran hiányzik a legfontosabb rész: nem ugyanonnan indultunk, és nem ugyanazt az életet éljük.

A telefonunk is ráerősít

A közösségi média működése sem véletlenül kedvez a FOMO kialakulásának. Az új értesítések, üzenetek, videók és történetek folyamatosan arra ösztönöznek minket, hogy újra és újra ellenőrizzük a telefonunkat.

„Történt valami, amiről még nem tudok?”

Ez a kérdés akár néhány percenként is megjelenhet bennünk.

Így alakulhat ki az állandó készenléti állapot: mindig tudni akarjuk, mi történik, ki mit csinál, és miről maradunk le.

Ironikus módon azonban miközben attól félünk, hogy lemaradunk mások életéről, könnyen elszalaszthatjuk a sajátunkat.

Egy vacsorán például nem azt figyeljük, mit mond a mellettünk ülő ember, hanem azt, hogy milyen új történetek jelentek meg a telefonunkon.

Ott vagyunk valahol, de fejben már máshol járunk.

Létezik ennek az ellentéte is

A FOMO-val szemben egyre gyakrabban beszélnek a JOMO-ról, vagyis Joy of Missing Outról.

Ez nagyjából azt jelenti: öröm abból, hogy valamiből kimaradunk.

Nem akarunk mindenhol ott lenni. Nem akarjuk mindenki életét követni. Nem érezzük szükségét annak, hogy minden eseményről tudjunk, és minden lehetőséget kihasználjunk.

Egyszerűen elfogadjuk, hogy lehetnek dolgok, amelyekről lemaradunk – és ez teljesen rendben van.

Mert lehet, hogy egy péntek este nem megyünk el bulizni. Lehet, hogy nem tudjuk, mit csinálnak a többiek. Lehet, hogy valaki más éppen egy fantasztikus helyen van.

De ettől még a saját esténk nem lesz rosszabb.

Talán nem is a kimaradástól félünk

A FOMO mögött valójában egy sokkal mélyebb emberi igény húzódhat meg: szeretnénk fontosnak érezni magunkat, és szeretnénk tartozni valahová.

Félünk attól, hogy nélkülünk történnek dolgok. Attól, hogy mások közelebb kerülnek egymáshoz. Attól, hogy lemaradunk egy lehetőségről, amely megváltoztathatta volna az életünket.

De nem lehet mindenhol ott lenni.

Nem lehet minden meghívást elfogadni, minden koncertre elmenni, minden trendet követni, minden lehetőséget kihasználni és közben minden pillanatot megélni.

Valamiről mindig le fogunk maradni.

A kérdés inkább az, hogy tudunk-e úgy dönteni, hogy közben nem azt nézzük, mit csinálnak mások, hanem azt, hogy mi mit szeretnénk igazán.

Talán a FOMO leküzdésének első lépése nem az, hogy kevesebbet nézzük a telefonunkat.

Hanem az, hogy megtanuljuk elfogadni: nem kell mindenhol ott lennünk ahhoz, hogy jó helyen legyünk.