Ebben a havi Can I Vent For a Sec? rovatban az író, Malavika Kannan két olvasói kérdésre válaszol szerelemről és randizásról. Olyan helyzeteket érintenek, amelyek sokak számára ismerősek: érdemes-e bevallani egy barátnak, hogy tetszik? És ha még nem volt kapcsolatod, az vajon azt jelenti, hogy valamit rosszul csinálsz? Végső soron mindannyian az érzéseink között próbálunk eligazodni, és reméljük a legjobbat.

Egy queerplatonikus dilemma

Egy leszbikus olvasó írja:

„Egyedülálló leszbikus vagyok, és nagy crushom van egy (jelenleg randizó, de nem párkapcsolatban élő) leszbikus barátnőmre. Sok pillanat nagyon gyengéd, flörtölős és bensőséges – sokkal inkább, mint bármelyik más barátságomban. Ugyanakkor tudom, hogy ő más barátaival is lehet ilyen.

Már hónapok óta próbálom elemezni minden gesztusát és viselkedését, de még mindig nem egyértelmű, mit érez. Mindkettőnknek van „hihető tagadhatósága”.

Tanácsot kérek: valljam be az érzéseimet, próbáljam elnyomni a crush-t, vagy maradjak a „bizonytalanságban” és gyűjtsek további jeleket? Ha nem vallok, gyászolnom kell a romantikus lehetőséget. Ha bevallom, és ő nem viszonozza, lehet, hogy eltávolodik, és elveszíthetem a közelséget is.

Mit tegyek?”

Válasz

A válasz szerint az ilyen, barátságon belüli „erotikus feszültség” nagyon gyakori, különösen queer kapcsolatokban, és egyszerre gyönyörű és fájdalmas élmény.

A szerző azt írja, hogy a barátokba való beleszeretés mindig kockázatos: nagy nyereség, de nagy veszteség is lehet. Azt is hozzáteszi, hogy az ilyen érzések ritkán „múlnak el maguktól”, mert itt nem egy ismeretlen emberről van szó, hanem valakiről, akit már mélyen ismersz.

Szerinte, ha a feszültség kölcsönös, annak esélye mindig ott van, hogy a másik fél is érez valamit.

Azt javasolja, hogy az olvasó legyen őszinte, de nyomás nélkül. Ne drámai vallomásként, hanem finom, őszinte jelzésként: például egy pillanatban meg lehet kérdezni, hogy „Ez olyan érzés, mintha randin lennénk?” vagy „Csak én érzem úgy, hogy ez most nagyon intenzív köztünk?”

A lényeg: kimondani a feszültséget, nem elnyomni.

Szerinte a queer szerelmet sokszor nem veszik elég komolyan, pedig a kimondott vonzalom az egyik legintimebb dolog. A bátorság „ragadós”: ha az egyik fél őszinte, a másik is könnyebben az lesz.

Tapasztalata szerint az ilyen helyzetek hosszú távon úgyis „kifolynak” valamilyen irányba, ezért jobb tisztázni, mint bizonytalanságban maradni.

Második kérdés: „Baj, ha még nem volt kapcsolatom?”

Egy másik olvasó azt írja, hogy nincs romantikus tapasztalata, bár van barátja és teljes szociális élete. Azt érzi, hogy lemarad másokhoz képest, és hogy valami „hiba” van benne, mert nem volt még párkapcsolata.

Válasz

A szerző azt mondja, hogy ez teljesen normális érzés, de nem jelent semmit arról, hogy valaki „jó” vagy „rossz” lenne.

Szerinte a társadalom gyakran túl nagy jelentőséget tulajdonít a randizásnak és a szexnek, és hajlamos azt sugallni, hogy ezek hiánya kudarc. Ő viszont azt hangsúlyozza: a kevesebb romantikus tapasztalat nem hiba, hanem egyszerű tény.

Egy idézetet is említ, amely szerint az élet nem csak romantikáról szól, hanem tanulásról, barátságokról, kalandokról és önismeretről is.

Azt is hozzáteszi, hogy teljesen természetes vágyakozni a szerelem után, de az élet ettől még akkor is teljes lehet, ha valaki sokáig vagy akár mindig egyedül marad.

Ugyanakkor elismeri: a romantika izgalmas, és sok ember életében fontos élmény. A fiatal felnőttkor pedig gyakran arról szól, hogy az ember megtanulja, hogyan alakítsa ki saját szabályait a modern randizás világában.

A tanács lényege: a randizás is egyfajta gyakorlás, és idővel csökken a félelem. A kíváncsiság és izgalom viszont jó, és érdemes megőrizni.